Az Instagram marketing oldaláról (2.)

CégbarátÍrásunk a korábbi, azonos témájú cikk folytatása.

  1. Időzítés:

Lényeges a rendszeresség a posztolásban, általában a napi 1-3 poszt javasolt, amivel egy folyamatos jelenlét biztosítható. Ez hagy időt újabb tartalmak gyártására és nem lesz túlzottan tolakodó jellegű. Adott esetben a megjelenések napon belüli időzítését is módosítani lehet.

 

  1. Vizuális tematika:

Az egyedi felhasználó élmény megteremtése érdekében az oldalunkon a meglepő helyzeteket bemutató képek és videók mellett egyaránt érdemes olyan kulisszák mögötti helyzetek megjelenítése is, melyek autentikusak, spontánok és azonnali jellegűek. Ezek olyan emocionális kapcsolat kialakítását segítik a márka és a potenciális és tényleges vevők között, melyre a márkaépítésnek szüksége van. Igazság szerint a legtöbb ember leginkább azokat a dolgokat szereti az általa használt közösségi médiacsatornán, amik bennfentes információkhoz és tartalomhoz juttatják őket. A vevőknek arra van szükségük, hogy a márka részének érezzék magukat, és az Instagram pont ennek a folyamatnak a megvalósításában a legerősebb. Szakértők egyetértenek abban, hogy az Instagramos marketingben el kell kerülni a kifejezetten értékesítési jellegű képeket, vagy az olyan tartalmakat, melyek más csatornáról kerültek közvetlenül átirányításra. Az ilyen fotók általában illeszkednek a csatorna jellegéhez és inkább akadályozzák, mint támogatják egy egyértelmű és tiszta márkaidentitás és hangnem kialakítását.

 

7. Helyszín és Emberek

A fotókhoz és videókhoz hozzá kell adni a helyszínt a feltöltés során, illetve használni kell az ’Emberek Hozzáadása’ funkciót az érintett személyek tag-elésével, ezek segítik a márkát abban, hogy nagyobb közönséget érjen el.

 

Láthatóság és bevonódás – Tippek az eredményes megvalósításhoz.

 

Az Instagram számos olyan hasznos eszközt is kínál, mellyel más személyek, illetve ezek posztjai is bevonhatók. Ezek megfelelő használata segíthet a márkánk más márkákkal szembeni differenciálásában, ezzel a hasonló márkák és felhasználók tömegében is kitűnhet.

 

Az instagramon a hashtagek gyakorlatilag korlátlan lehetőségeket jelentenek a márkaépítés számára, ez tkp egy módszer a posztoknak többféle, akár párhuzamos kategórizálására. Ez felhasználható a feltöltött képek besorolására, például a képeknek a különböző tartalmi elemekhez kapcsolásához. Márkaépítés során a cégnek bizonyos, a márkához könnyebben köthető hashtageket külön gondoznia, annak érdekében, hogy a márkához kapcsolódó hashtagekre kereső új emberek is számára is elérhetők legyünk. Felhasználhatók ezek továbbá a kampányok vagy versenyek támogatására, melyekben a szükséges márkatudatosság kialakítása érdekében a vevőket arra kérjük, hogy saját fotóikat a márkánkhoz kapcsolódó specifikus vagy általános hashtagekkel töltsék fel. A tagek számát célszerű öt darabban maximalizálni, ellenkező esetben ez nehézkessé válik, illetve a hallgatóság elidegenedésének veszélyét hordozza. Csak a releváns hashtageket szabad használni, lehetőleg kerülni, de legalább korlátozni kell a másolást, a túlzottan népszerű tageket. Ilyen kulcsszó lehet a márkanév, szlogen vagy a termékcsalád neve. A cég használati jogot jegyeztethet be bizonyos hashtagekre harmadik oldalakon. Fontos azonban azt tudni, hogy ez nem jelent kizárólagosságot vagy tulajdonjogot az adott kulcsszó felett, annyit viszont eredményez, hogy a márkanév bekerül a regisztrált hashtagek nyilvántartásába, ami jelentős előnyt jelent a közösségi médiában.

 

Akár egy új termék bevezetéséhez keresünk támogatást, akár a fogyasztók megmozdítása a cél, a verseny a vitathatatlanul a legjobb eszköz az elérés kiterjesztésére és a közönségünk figyelmének megnyerésére. A verseny arra szolgál, hogy követőkkel fennálló érzelmi kapcsolat megerősödjön, ugyanakkor alkalmas arra is, hogy olyanok figyelmét is megszerezze, akik még nem követőink. A versennyel egyszerűen elérhető, hogy a követőink a mi márkánkról beszélnek a saját köreikben, illetve más felhasználók által kezelt tartalmakat fogyasztanak, melyek potenciálisan felhasználhatók későbbi kampányokban. A kampányok tervezése során az eredményesség, vagyis a követők számának növelése érdekében érdemes az alábbi szempontokat végiggondolni:

  • Keretek: időtartam, költségvetés, célcsoport
  • Tartalmak: témakör meghatározása, belépési szabályok
  • Kulcsszó: releváns és jó hashtag keresése
  • Mérés: elérendő célcsoport jellemzőinek meghatározása, az események nyomonkövetése
  • Verseny: versenyszabályok, a nyertes meghatározásának szabályai
  • Kiinduló oldal
  • Kommunikáció: előzetes és folyamatos promóció, illetve utánkövetés

 

Szolgáltatáscsomagjaink a hátrányos helyzetű kisvállalkozások a marketing világába történő bevezetését szolgálják, részükre testreszabott marketingfejlesztést, illetve médiaszolgáltatást biztosítunk.

A CÉGBARÁT Program egy kommunikációs közösség kialakítását és tagjainak marketingtudatosságának megerősítését célozza meg. Ennek keretében az e téren is hátrányos helyzetű mikrovállalkozások a számukra kialakított módszertan segítségével, illetve egymástól is tanulva a saját igényeiknek és lehetőségeiknek megfelelő egyéni marketing-mixet, illetve új üzleti kapcsolatokat építhetnek. A Program elsősorban a Közép-Dunántúli Régió és Zala megye területét kívánja ellátni, de természetesen lehetőség van Magyarország más területeiről is jelentkezni, csatlakozni.

—–
A sorozat a VELARI Nonprofit Kft. közreműködésével készült. A VELARI egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketing tevékenységének megsegítésére fókuszál. Programjainkról és tevékenységünkről további információkat a Szalakóta honlapon lehet találni.

CÉGBARÁT vállalkozásfejlesztési programunk megvalósítása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00301 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával jön létre.

A sorozat következő, vagy előző írásait a CÉGBARÁT kifejezésre keresve található meg! (A szerk. megjegyzése.)

Ajánlott oldalak:
Domain-név
Mélylink
Infoblog

(X)

Az Instagramról marketing oldalról

CégbarátMarketing alkalmazásokról szóló cikksorozatunkban már foglalkoztunk az Instagrammal. Az előző két írást folytatva részletesen foglalkozunk az Instagram és az alkalmazások, lehetőségek kapcsolatával.

Mire is használjam az Instagramot?

 

Egy tökéletes lehetőség a versenytársak szem előtt tartására

A közmondás szerint barátainknál csak ellenségeinket kell közelebb tartanunk. A versenytársaink ugyan nem ellenségeink, de mivel hasonló a célközönségük, ezért létfontosságú, hogy figyeljük az ő lépéseiket. Az Instagram lehetőséget teremt arra, hogy megfigyeljük a versenytársak aktivitását: mit és hogyan posztol, mivel próbálja bevonzani a közönséget és növelni a követők számát.

 

Az InstaStory egy nagyon vonzó elem

A történet lényege, hogy a folytatással a kapcsolódás jobban elmélyíthető. A történetet itt vizuális tartalmakon keresztül történik. A történet és az érdekes történet közötti különbséget az átadható érzelmi többlet jelenti. A probléma ugyanakkor nem kezelhetetlen, a legnézettebb sztorik egyharmada üzleti profiloké és az influencerek fele az Instagram Story-t használ a szponzorált kampányokban.

 

Az Instagrammal rengeteg ember érhető el

A felhasználók számának növekedésén túl nagyon lényeges, hogy a többi csatornával összehasonlításban az Instagram rendelkezik a legmagasabb átlagos felhasználói részvételi aránnyal. Ez azt jelenti, hogy az itteni közönség nyitottabb a márkatartalmakra mint más platformok, illetve mechanizmusai lehetővé teszi, hogy a meglévő használók szórakoztatása mellett képes legyen újakat bevonzani.

Hasznos információk és visszacsatolások színtere 

A kommunikáció folyamata természetesen igényli a visszacsatolást.

Az Instagram egy könnyű módja annak kiderítésére, hogy a fogyasztók mit mondanak a márkánkról. A zajló beszélgetések követésével feltérképezhető, hogy hogyan ítélik meg a márkánkat, mennyire sikerült azt bemutatni. Eltérés esetén az Instagram a legjobb csatorna arra, hogy a korrekciót megvalósítsuk, mert itt egy olyan egyedi interaktív és vizuálisan sokszínű környezet, mely ezt lehetővé teszi.

INSTAGRAM HASZNÁLATA

Jó poszt az, ami tartós hatást gyakorol a követőkre. Technikailag és tartalmilag jól kivitelezett grafika, kép vagy videó erősebben készteti a nézőt arra, hogy visszatérjen újabb tartalmak megtekintése érdekében. Minden poszt esetében arra kell törekedni, hogy az ilyen tartós benyomást tegyen a nézőre. Naponta 100 millió kép és videó kerül feltöltésre, ebben a közegben kell jobb, illetve jó tartalmat készíteni. Olyan sorozatot, mely inspiráló, konzisztens, tartalmában és vizuális jegyeiben is egyedi és autentikus, ami tehát vonzza a látogatókat, ugyanakkor megkülönbözteti a márkát a versenytársaktól. Ebben a csatornában is tartalom a kulcselem, ezért a vizuális élményért látogatnak ide, illetve osztják meg. A tartalmak készítését megelőzően meg kell határozni a célokat és ki kell alakítani a vizuális narratívát. Lépések:

  1. A tartalmak állandó elemeinek meghatározása.

Alapvető fontosságú azon tartalmi vagy vizuális elemek körének meghatározása, mely egyrészt minden posztban megjelenik, illetve megfelel platform sajátosságainak. Ennek szem előtt tartásával új, de az alapelemekkel és a követők várakozásaival konzisztens tartalmak készíthetők

  1. Saját identitás és hangnem kialakítása

A stratégiának megfelelő márkaidentitás életre keltéséhez ki kell alakítani azt a stílust, hangnemet stb. mely erősíteni képes identitáshoz kapcsolni kívánt szerepeket, érzéseket, igényeket

 

  1. Jó minőségű fotók/ Képjavítás

Jó minőségű fotók és grafikák szükségesek, illetve érdemes a beépített filtereket és eszközöket is használni.

  1. Szöveg:

A képaláírásokat rövidre és ütősre kell fogalmazni, illetve a szükséges hashtag-eket is el kell benne helyezni. Ezek szükségesek, mert segítik a tematizálást, ugyanakkor a túlzott használat kerülendő.

 

Szolgáltatáscsomagjaink a hátrányos helyzetű kisvállalkozások a marketing világába történő bevezetését szolgálják, részükre testreszabott marketingfejlesztést, illetve médiaszolgáltatást biztosítunk.

—–
A sorozat a VELARI Nonprofit Kft. közreműködésével készült. A VELARI egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketing tevékenységének megsegítésére fókuszál. Programjainkról és tevékenységünkről további információkat a Szalakóta honlapon lehet találni.

CÉGBARÁT vállalkozásfejlesztési programunk megvalósítása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00301 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával jön létre.

A sorozat következő, vagy előző írásait a CÉGBARÁT kifejezésre keresve található meg! (A szerk. megjegyzése.)

Ajánlott oldalak:
Domain-név
Mélylink
Infoblog

(X)

Az Instagram

CégbarátElőző írásunkban az Instagramot általánosságban érintettük. Megér egy kis időtöltést ezen alkalmazás ismertetése, így visszatértünk a témára. Most csak az Instagram van napirenden írásunkban…

Instagram

Az Instagram egy olyan közösségimédia-alkalmazás, mely lehetővé teszi, hogy felhasználói képeket és videókat osszanak meg nyilvánosan, illetve a követőikkel, tehát jellemzően a kreatív és kép-alapú online tartalmak iránt érdeklődők használják. Jelenleg globálisan a 6. legnépszerűbb közösségi alkalmazás és népszerűsége erősen növekszik a fiatalok körében. A vállalkozások számára ez annak a lehetőségét teremti meg, hogy saját márkájukkal kapcsolatos egyedi vizuális tartalmakat osszanak meg a vevőikkel. Felhasználók pedig lelkesen veszik ezt igénybe kreatív ötletek, inspirációk forrásaként vagy új termékek felfedezése érdekében. A márkák tehát könnyen elérik a felhasználóikat, amit az is támogat, hogy az applikáció egy egyszerű, letisztult felületen fut és a vizuális tartalom a teljes képernyőt kitölti.

Marketing szempontból tehát az instagram egy olyan csatorna, melyet a márkáknak teljes mértékben ki kell használniuk. Az ezredforduló körül született generáció nemcsak hogy megtanulta a számára nem érdekes hirdetési tartalmakat kiszűrni mind a hagyományos, mind a digitális módszerek esetében, de ki is tapasztalták ezek sajátosságait. Azaz az egyik legfontosabb célcsoport tagjai szisztematikusan és tudatosan szűrik a hirdetéseket az online tartalmak fogyasztása során, például on-demand videótartalmak fogyasztásával, hirdetésblokkolókkal vagy akár kalóztartalmakkal. Az instagram azonban egy mindkét fél számára kényelmes és szórakoztató együttműködést kínál. Az Instagram kiemelt jellemzői, melyek indokolják digitális marketingeszközként történő igénybevételét:

A vizuális tartalom kiemelt elem a marketing stratégiában 

A mondás szerint egy kép többet mond ezer szónál, valójában egy kép végtelen számú szót közvetíthet. Nemcsak az átadható gondolatok száma az, ami ideális marketing eszközzé teszi a képet, hanem az, hogy a vizuális tartalom sokkal könnyebben hozza létre a bevonzást, mint egymás mellé tett szavak. Az Instagram pedig lehetővé teszi a márkák számára, hogy felhasználók nagy tömegével olyan eszközön keresztül kommunikáljon, mely nagyságrendekkel vonzóbb, mint a tisztán szöveges posztok. Ezt támasztja alá az aktív felhasználók számának folyamatos növekedése is. Olyan hatást váltottak ki, melyre más csatornák nem voltak képesek, vagyis az Instagram valóban a legjobb eszköz arra, hogy együttműködjön mind a jelenlegi, mind a potenciális fogyasztóival. Lehetővé teszi, hogy a márka feltérképezze, hogy milyen vizuális tartalmak a legvonzóbbak a fogyasztók számára, ami pedig hihetetlen segítséget jelent abban, hogy más marketing csatornákon (e-mail, Facebook stb) milyen képi tartalmak jelenjenek meg.

Egy tökéletes lehetőség nagyobb számú fogyasztói közösség bevonására 

A legalább havi aktivitással rendelkező felhasználók száma 1 milliárd, de a napi szintű felhasználók száma is 500 millió felett van, tehát egy hatalmas potenciális ügyfélbázis áll rendelkezésre a cégek számára. 200 millió felett van azok száma, akik legalább napi egy üzleti profilt meglátogatnak. A vállalkozásoknak hallgatóság kell és az aktív hallgatóság az, amit az Instagram kínál. A megfelelő hashtagek használatával a közönség specifikus szeletei számára lehet posztolni, tehát a márka a megfelelő személyekhez juthat el.

 

Szolgáltatáscsomagjaink a hátrányos helyzetű kisvállalkozások a marketing világába történő bevezetését szolgálják, részükre testreszabott marketingfejlesztést, illetve médiaszolgáltatást biztosítunk.

—–
A sorozat a VELARI Nonprofit Kft. közreműködésével készült. A VELARI egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketing tevékenységének megsegítésére fókuszál. Programjainkról és tevékenységünkről további információkat a Szalakóta honlapon lehet találni.

CÉGBARÁT vállalkozásfejlesztési programunk megvalósítása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00301 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával jön létre.

A sorozat következő, vagy előző írásait a CÉGBARÁT kifejezésre keresve található meg! (A szerk. megjegyzése.)

Ajánlott oldalak:
Domain-név
Mélylink
Infoblog

(X)

Instagram és a Twitter

CégbarátInstagram

Az Instagram a vizuális megjelenés, a vizuális márkaépítés színtere, ahol fotók és videók formájában osztunk meg információt magunkról. Az ember az információi 90%-át vizuális úton szerzi, egy jól komponált fénykép tehát gyorsan és egyszerűen tud reakciót kiváltani a nézőből, illetve érdemes rövid videós tartalmakat is megosztani.

Lényeges, hogy megfelelő grafikai minőségű és kreatív tartalom jelenjen meg. A képnek nem szabad az hirdetésnek látszania, sokkal inkább a kapcsolódó igényt, érdeklődést kell kiváltania, illetve egy marketing szempontjából releváns reakciót kell elérnie.

És ha megvan az érdeklődés, akkor nagyobb valószínűséggel vásárolnak, vagy ha nem is, akkor is megtörténik a bevonódás és poszt like-ot kap, kommentelik vagy megosztják barátaikkal. Érdemes a Instagram Story-t is használni, ami diavetésként némileg más formátumot biztosít. Remek lehetőség a felhasználói fotók kérése, a termékünk használata vagy a szolgáltatásunk igénybevétele során, mivel ezzel olyan élvezetes és főként autentikus tartalmak jelennek meg nálunk, melyek fokozzák a bevonódást. Mindezt külön erőfeszítés nélkül. És ugyanez igaz Instagram versenyek szervezésére.

És az instagram esetében is az a cél, hogy post-ot megnéző személyt bevonja és további lépésekre ösztönözze (call-to-action, CTA). A megfelelő tag-ek használata pedig javítja a tartalmunk láthatóságát, hashtageket mi is gyárthatunk, de érdemes lehet a versenytársak vagy véleményvezérek által használt hashtagek használata is. Érdemes a business profilt választani, az Insights funkción keresztül nemcsak a követők demográfiai adatai, hanem az egyes posztokkal kapcsolatos reakciók is elemezhetők.

Az Instagram tehát messze több, mint egy képfeltöltési szolgáltatás. Ez is egy közösségi médiaplatform, ahol az emberek (vagy a márka és vevői) kapcsolatba léphetnek egymással, azzal a sajátossággal, hogy itt valamilyen vizuális elem a kommunikáció kiváltója és irányítója. A tartalmainknak az érdeklődők felé eljuttatása érdekében itt is érdemes megfelelő #kulcsszavakat használni.

Twitter

A Twitter célközönséggel történő rövid szöveges üzenetek váltására alkalmas, és ennek megfelelően elsődleges helyen kell kezelni a stratégia megvalósítása során, akár a termékeinkkel kapcsolatos kérdések megválaszolása, akár olyan események valós idejű kommentelésére, melyeket a közönségünk követ.

A Twittert jellemzően nem a legfiatalabb generáció használja, az ennél idősebbek azonban a Facebook utáni második legnagyobb digitális közönséget alkotják. Globális becslések szerint minden 4. felnőttnek van regisztrációja, a 25 év alatti fiatal felnőttek körében ez arány 40%-ot is eléri. Ezen túlmenően a felhasználók aktivitása is számottevő, minden második ember naponta legalább egyszer ránéz, de 10% körül van azoknak az aránya, akik naponta tízszer is használják. Magyarországon még nem ennyire kiterjedt, ugyanakkor a fiatalok körében a jelentős dinamikát mutat mind az aktív, mind a passzív használat.

Az elsődleges tweet-ek aktualitásokról, hírekről szólnak, a követő és a követett közvetlenül tud kapcsolatba lépni egymással, válaszok érkezhetnek, ami erős kötődést alakíthat ki. A megfelelő témakörök (#hashtag) megadásával ismeretlenek is bevonhatók, ugyanakkor a @-ozással adott személyek is betaggelhetők és beszélgetés kezdeményezhető. A konstrukció előnye, hogy sok és sokféle információ juthat el a célcsoportokhoz, ugyanakkor pont ez a nagy mennyiség a hátránya is, a szöveges és képi tartalmak dömpingjében felléphet egy információtúlcsordulás.

Egy tweet 140 karakter. Ezt kell használni és meg kell tanulni ebből gazdálkodni. Ez azért is segíti a kommunikációs készségeket, mert a legtöbb oldal esetében az emberek néhány másodperc, azaz néhány mondat alapján döntik el, hogy maradnak vagy tovább lépnek. A Twitterrel tehát a tömör és lényegretörő szöveges kommunikációra való képesség is fejleszthető, mert segít a lényegi pontokra összpontosítani, ezek ugyanakkor erre alkalmasabb más médiafelületeken kifejthetők. A gyakorlatban nem könnyű folyamatosan nagyobb terjedelmű friss és érdekes tartalmakkal megjelenni. A 140 karakter megköveteli tömör, egyértelmű fogalmazást, ugyanakkor ez lehetőség arra, hogy ne kelljen valamit hosszan kifejteni. Twitter tehát felületet biztosít arra, hogy egy-egy röviden megfogalmazott ötletet megfutassunk a követőink körében vagy kapcsolódó tartalmakat keressünk. A követők reakciói pedig segítenek abban, hogy érdemes-e ezt a felvetést bővített tartalommal másutt kifejteni és ha igen, akkor milyen kulcstényezők mentén. Ezzel tehát mind a saját tartalmak folyamatos gyártásában, mind a követőkkel való érdemi emberi interakciók elmélyítésében segít. Itt is igaz, hogy a közösségi média a kapcsolatok ápolásáról szól és nem elsősorban kereskedelmi üzenetek eljuttatása a cél. Továbbá ez a képesség segíthet megfelelő reklámüzenetek megfogalmazásában is, ahol technikai vagy tartalmi okok miatt korlátozott a megjeleníthető az üzenet hossza (pl Google AdWords).

A kapcsolatépítés és -fenntartás (socialzing) jegyében tehát lényeges

  • a napi rendszerességű megjelenés
  • az üzenetek a márkáról és ne az eladásról szóljanak – a rendszeres, nem kereskedelmi üzenetekből álló aktivitással jobban felkelthető az érdeklődés
  • a személyes profil kitöltésével, fénykép feltöltésével, illetve más médiafelületeink belinkelésével lehetőséget adunk a követők számára, hogy jobban megismerjenek
  • megfelelő kulcsszavak elhelyezése és jelzése (#)

 

Szolgáltatáscsomagjaink a hátrányos helyzetű kisvállalkozások a marketing világába történő bevezetését szolgálják, részükre testreszabott marketingfejlesztést, illetve médiaszolgáltatást biztosítunk.

—–
A sorozat a VELARI Nonprofit Kft. közreműködésével készült. A VELARI egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketing tevékenységének megsegítésére fókuszál. Programjainkról és tevékenységünkről további információkat a Szalakóta honlapon lehet találni.

CÉGBARÁT vállalkozásfejlesztési programunk megvalósítása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00301 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával jön létre.

A sorozat következő, vagy előző írásait a CÉGBARÁT kifejezésre keresve található meg! (A szerk. megjegyzése.)

Ajánlott oldalak:
Domain-név
Mélylink
Infoblog

(X)